Május 18-án egy zsiráfborjú született a budapesti állatkertben - írta a zoobudapest.com. A cukiság 170 centi, pontosan nem lehet tudni, hogy milyen nemű, de első blikkre lánynak nézték az intézmény dolgozói. "A kicsi néhány órával világra jövetele után már lábra is állt, és azóta rendesen táplálkozik. Ez azért is fontos, mert az Állatkert többi nőstény zsiráfjával ellentétben Sandra (az anyaállat) még tapasztalatlannak számít, hiszen ez volt az első ellése" - olvasható a honlapon.

A most született állat a huszonnyolcadik budapesti születésű zsiráfborjú. Az első még 1868-ban született egy olyan anyától, akit Erzsébet királyné közbenjárására Ferenc József ajándékozott a városligeti intézménynek. Az Állatkertünkben is látható Rothschild-zsiráfok (Giraffa camelopardalis rothschildi) a zoológusként is elismert híres bankár, Walter Rothschild (1868-1937) után kapták a nevüket. Eredetileg Ugandában, Kenyában, illetve Dél-Szudánban őshonos, Uganda zsiráfnak is szokták nevezni. Veszélyeztetett patásnak számít, a természetben kevesebb, mint 700 egyed él. A világ állatkertjeiben nagyjából 450 Rothschild-zsiráfot tartanak számon.