Vizsgálódik a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete annál a cégnél, amelynél korábban az egykori szépségkirálynő, Bálint Antónia is MLM-ezett, írja a Bors. A gyanú szerint a korábban vitaminkapszulákat és egészségmegőrző termékeket forgalmazó, jelenleg csődeljárás alatt álló Organic Mission Zrt. és jogutódja, az OrgFood Products Zrt. jogosulatlanul bocsátott ki kötvényeket, nem rendelkeztek az ehhez szükséges PSZÁF-engedéllyel. A kötvényből Bálint Antónia is vásárolt, az ő megtakarítása is elúszott a többi károsultéval együtt, akik közül néhányan a volt szépségkirálynő rajongói oldalán elégedetlenkednek.

  v 041

A 43 éves Bálint azt mondja, egy éve nincs kapcsolatban a céggel, és ő is áldozat. "Megkerestek, hogy lépjek be, vásároljam a termékeiket, és ha tudom, ajánljam a többi embernek. Többféle csomag létezik, aki a legnagyobb csomagot vásárolja, elnevezik igazgatónak. Én is az lettem, a sok száz másik igazgatóval együtt, de valójában hálózatépítők voltunk" – magyarázta a lapnak. Amikor a cég tőzsdére ment, ő is befektetett egy körülbelül százezres nagyságrendű összeget, elmondása szerint a maradék megtakarított pénzét. Aztán néhány hónappal később kiderült, hogy vizsgálódnak a cég ellen. Így most Bálint is fut a pénze után. A Bors kereste a cég alapítóit, de nem tudták elérni őket.