"Még működik a koncert" – mondta a Velvet megkeresésére Jan Oravec, a dél-szlovákiai Párkány (Štúrovo) polgármestere. Ezzel annak a nőnek a tevékenységére utalt, aki egy évtizede keseríti meg a környékén lakók életét azzal, hogy minden nap 6-22 óra között Placido Domingo dalait üvölteti az utcára fordított hangfalakból. Helyszínen tartózkodó munkatársunk meg is örökítette ezt, itt megnézheti (lejjebb görgetve pedig a friss fejleményekről olvashat):

A helyiek emiatt múlt péntekre tüntetést szerveztek végső kétségbeesésükben. A polgármester szerdán telefonon elmondta a Velvetnek, hogy pár fiatal már régóta dokumentumfilmet forgat a nő háza előtt, le is sátraztak oda. Ezek az – állítása szerint filmszakos – főiskolai hallgatók happeninget szerveztek vasárnap a Kossuth utcai épülethez. Ehhez egy daruskocsit is odavittek, ezt a polgármester is megnézte, bár nem kellett közbeavatkoznia, a demonstráció be volt jelentve és erőszak sem történt.

Jan Oravec elmondta még, hogy épp szerdán ült le tárgyalni a pénteki tüntetés szervezőivel a következő lépésekről. A Velvet munkatársai pénteken ugyan nem hallottak zenebonát a Kossuth utcai házból (a nő két napra lenémította magát), de a hétvégén újraindult a recsegő-sípoló, a megengedett 50 decibeles értéket gyanúnk szerint meghaladó Domingo-ária.