Úgy tűnik, a 32 évesen már második gyerekét váró Jessica Simpson úgy érezte, az új családtaggal már végképp kinőtték eddigi luxusvillájukat, ezért most továbbadna rajta, hogy egy nagyobba költözzön – írja a Femalefirst. A nő már el is költözött egykori amerikai focista pasijával, Eric Johnsonnal új Berverly Hills-i otthonukba, ahol korábban Ozzy Osbourne is lakott, de a régitől meg akar szabadulni, ezért ha valakinek sok pénze van, most elviheti nyolcmillió dollárért, azaz nagyjából 1,8 milliárd forintért. Érthető is, hogy a második gyerek miatt már kicsinek érzi eddigi otthonát, hiszen az 1991-ben épült háznak eddigi csak 5500 négyzetméter van, öt fürdőszobával és öt hálószobával, saját tóval és medencével.