Tanárok előtt kellett vetkőzniük a kanadai lányoknak

2013.05.25. 14:05

A diákok vetkőztetésével zárták ki egy kanadai gimnázium tanárai, hogy az évvégi matekvizsgázó tizedikes tanulók csalhassanak – írja a HyperVocal. A tanárok, mint utóbb kiderült, például azt akarták kideríteni, nem rejtettek-e a lányok telefont a melltartójukba (ugyanis mindenkinek le kellett adnia a sajátját a tanári asztalra, de eggyel kevesebb volt, mint ahány diák). Ennek érdekében huszonnyolc diákot vizsgáltak meg, két külön teremben, egyenként –a CBS szerint a fiúkat két férfitanár, két női tanár pedig arra kért meg minden lányt, hogy vegye le a melltartóját, majd emelje fel a karjait.

Az iskola szóvivője, Nadyne Brochu hivatalos érdeklődésre már közölte azt a páratlanul fontos tényt, hogy az igazgatót nem tájékoztatták előre az ellenőrzés ezen fajtájáról. „Adott körülmények ezt egz egy aránytlan intézkedés volt. Az efféle lépéseket sem az iskola, sem az iskolaszék nem javasolja." Jelenleg „adminisztratív vizsgálat" folyik az ügyben, a diákoknak pedig felajánlották, hogy megismételhetik a vizsgát.