50 év börtönt kapott bordalopásért a texasi férfi

2013.05.31. 13:27

Nem indult igazán durva bűncselekménynek Willie Smith Ward 2011 szeptemberében elkövetett esete: a 41 éves férfi egy texasi élelmiszerboltból a pólója alatt akart kicsempészni nagyjából 35 dollár értékű bordát, de a nagy rablás meghiúsult, amikor a pólója alól kiesett a hús a parkolóban. Az eladó utána szaladt és egy kis dulakodás után megkérdezte, rejteget-e még bármi mást, amire Ward annyit mondott, hogy egy kés is van nála. "Most követtél el egy komoly bűncselekményt" – válaszolta az alkalmazott, aki végül nem is láthatta, volt-e a tolvajnál kés, mert Ward elmenekült a helyszínről, a rendőrség pedig csak később fogta el. Mivel Wardot már korábban is elítélték betörésért, lopásért, súlyos testi sértésért, cserbenhagyásért és kokainbirtoklásért, a 35 dolláros, azaz angyjából 8000 forintos bulinak 50 év lett a vége, aminek legalább a negyedét biztosan le kell töltenie – írja a Gawker. "Az ítélet ékes példája annak, hogy a lakosság nem tolerálja, ha valaki egyáltalán nem tiszteli őket és a tulajdonukat" – magyarázta J.R. Vitcha kerületi ügyész az ítélet súlyosságának okát.