Megnyerték a Britain's Got Talentet a magyar árnyszínházasok

2013.06.08. 23:38

Úgy lett, ahogy a brit fogadóirodák tippelték: a magyar Attraction látványszínház előbb bekerült a legjobb 11 közé a döntőbe, majd szombaton este megnyerte a Britain's Got Talent tehetségkutatót és a vele járó fődíjat (250 ezer fontot, vagyis körülbelül 87 millió forintot, valamint, hogy felléphetnek II Erzsébet királynő előtt). Az egykori Hip Hop Boyz-tag, Szűcs Real Action Zoltán vezette csapat az első olyan produkció, amelyik külföldiként, és a harmadik, amelyik táncos produkcióval nyerte meg a britek kedvenc tehetségkutatóját. A döntőben előrántották a brit adut: a történelmükről (a II. világháborútól a 2012-es londoni olimpiáig) szólt produkciójuk. Az eredményhirdetéskor Szűcs azt mondta: nagyon köszik a brit közönségnek, csodálatos és hihetetlen, hogy győztek. A csapat korábban feltűnt már a hazai Csillag születikben is, és a műsor német verziójában is kipróbálták magukat, de egyiket sem nyerték meg.

Az Index percről percre közvetítését a döntőről ide kattintva olvashatja.