horoszkóp

Az árvíz két arca

2013.06.10. 11:28

Az eddigi legnagyobb vízállást hozó dunai árvízről rengeteg kép készült, és ezek alapján az árvíznek két arca van. Az egyik a szomorúság, a kitelepítések, az elöntött területek arca. Az egyelőre jól vizsgázó védekezésnek köszönhetően annak ellenére, hogy az eddigi rekordnál Budapestnél nagyjából 30 centivel magasabb vízállást mértek, mégsem volt eddig komoly gátszakadás, váratlan kitelepítés, csak néhány helyen.

A másik arca pont amiatt, hogy a mostani hullám kifejezetten jó időben, ráadásul a hét végén érte el a fővárost sokkal vidámabb, a lezárt utcák miatt a városban vízparti dzsembori alakult ki árvízi fotósokkal, az áradást bámuló turistákkal.

Éppen ezért két galériába válogattunk néhány árvízi életképet, hogy megmutassuk, mennyire mást tud jelenteni ugyanaz a jelenség attól függően, hogy hol vagyunk.