A zenész azt állítja, nem véletlenül égett porig faháza, hanem felgyújtották, mert nem akarta eladni. "Nem döbbentem meg, mert három évvel ezelőtt is megpróbálták már felgyújtani, és a fele le is égett, de akkor még érdemes volt rendbe hozni. Tavaly nyáron vételi ajánlatot tett a házra a terület tulajdonosa, de röhejes összeget mondott, ezért nem foglalkoztam a dologgal" - nyilatkozta Tátrai a Blikknek. A rendőrségnek azonban más a véleménye, ők azzal zárták le az ügyet, hogy a nyomozás adatai alapján nem állapítható meg bűncselekmény. " Eső után történt a tűzeset. Egy ködös nap éjszakáján, ott, ahol nincs áram, és magas fák vették körül a házat. Ugyan mitől gyulladt be, egy egér játszott a gyufával?...Soha többé nem megyek oda, mert abból csak baj lenne, mert komoly sejtésem van, hogy ezt a gyújtogatást ki intézte" - mérgelődött a gitáros. A terület tulajdonosa, aki végül a szomszédos faházat vásárolta meg, természetesen tagadja, hogy bármi köze lenne a tűzhöz, azt állítja, ő soha nem tett ajánlatot a zenésznek. "Nem bökte a csőrömet, hogy Tátrai Tibornak van ott egy faháza, annak viszont örültem volna, ha kapok egy CD-t tőle, amit korábban kértem" - tette hozzá Dr. Erőss Jenő.