Májusban szívkatéterezni kellett, nemrég pedig nyaki verőerét is meg kellett műteni a 74 éves Sas Józsefet – írja a Blikk. Második műtétje előtt kiderült, hogy 90 százalékban elzáródott a nyaki verőere, ezért órákon keresztül operálták, az orvosok pedig most hosszú pihenést tanácsoltak neki. "Egy hónappal ezelőtt két nagy turném volt, amit 74 évesen lehet, hogy nem kellene erőltetni. Miután vége lett, erős szorítást éreztem a mellkasomon. A háziorvosom elküldött kórázba, mert volt egy gyanúja, amely be is igazolódott. Reggel bementem, délután már műtöttek. Szívzavaraim voltak, ezért szívkatéterezésen estem át. Pár héttel később saját ötlettől vezérelve elmentem kivizsgálásra, akkor pedig kiderült, hogy a bal oldali nyaki ütőerem szinte teljesen eldugult" – mondta a humorista, aki elmondása szerint már csak havonta 2-3 előadást bír még.