Nemcsak az derüt ki az énekesnő Vogue-nak adott interjújából, hogy Russell Brand anno sms-ben közölte vele: válni akar, hanem az is, hogy Perrynek gondjai vannak az olvasással. A Female First lapszemléje szerint Perry keresztény közegben nőtt föl, iskolába viszont nem járt túl sokat, mert gyerekkorában a családja rengeteget utazott az Egyesült Államokban. "Vannak problémáim az olvasással. Nem igazán jártam jó iskolákba, mert a szüleim nem hittek a közoktatásban. Azt szerették volna, hogyha a valllásuk is része lenne az oktatásnak" – mondta a lapnak Perry. Így végül inkább olyan iskolákba íratták, ahol a vallás fontosabb volt a klasszikus képzésnél, ráadásul ott nem fogták túl erősen. Az énekesnő, aki most talán Robert Pattinsonnal jár, azt mondja, ennek ellenére nem hibáztatja a szüleit, ráadásul véleménye szerint édesanyja igazán remekül tanította. Azt pedig, hogy Perry mennyire lett vallásos, döntsék el önök: