Vége a nagy projektnek, amibe Navenna Shine kezdett: a nő úgy gondolta, végre megmutatja a világnak, hogy az emberi szervezet márpedig képes fotoszintetizálni, és fél éven keresztül a bekamerázott otthonában bizonyítja ezt a nyilvánosságnak is. Persze valószínűleg belehalt volna a tervébe, úgyhogy végül megszakította a bulit, persze véletlenül sem azért, mert rájött a hülyeségére. A 47 napig tartó koplalást azért adta fel, mert rájött, hogy nem tudja kifizetni a számláit, a világ sem érett még meg arra, hogy megismerje az igazságot, és fél, hogy valaki megfelelő felkészülés nélkül próbálja ezt ki, és akár bele is halhat. "Azt mondom, fantasztikusan sikeres volt a fényen élésem. Nem pontosan azt érte el, amit vártam, de így is tökéletesnek mondanám" – mondta a nő, aki nyilván azokra a sikerekre gondolt, amikor az első pár korty víz után azonnal hányt, ránganak az amúgy is teljesen hideg kezei, és pár napja volt képes befogadni szilárd ételt. A Daily Dot információi alapján azért történt vele valami hasznos is, a korábbi testsúlya húsz százalékától szabadult meg a seattle-i nő.