VV Éva valamit csinál Athénban

2013.06.30. 09:59

A Bors szerint szépségversenyre utazott Athénba Baukó Éva, aki azt elmúlt napokban ismét megverésével került a címlapokra. Július 5-én rendezik meg a Miss Tourism Planet világdöntőjét, melyen egyébként Dara Edit indul magyar szinekben. Baukó viszont a lap szerint Miss Budapestként vesz részt a versenyen. George Koutoulias, a verseny tulajdonosa fizette egyébként a zűrös életű lány repülőjegyét, legalábbis a lap szerint. A Bors igyekezett megszólaltatni Baukót, aki annyit mondott, hogy a fellépőruháját próbálja épp.

A lap információinak ellent mond, hogy pont Baukó posztolta FB oldalára, hogy ő csak a verseny lebonyolításában segédkezik, és nem versenyez.

"Sziasztok! Megérkeztem Görögországba, a nemzetközi szépségversenyre. Az egyik ismerösöm versenyzökénk indult, Magyarországot képviselve. Engem George, a rendezvényszervezö hívott meg, mint asszisztenst. A rendezvény lebonyolításában segédkezem. A megtisztelö feladat mellett természetese, kellemes kikapcsolódásban lehet részem!" - írta ki.