Bár még a válása sem rendeződött le, a 32 éves Nacsa Olivér máris belevetette magát a csajozásba: a Blikk olvasói fotóján Nacsa elég meghittnek tűnő helyzetben lett megörökítve az ismert operetténekesnővel, Dancs Annamáriával. Dancs állítólag incselkedett, Nacsa pedig vadul flörtölt. A férfi munkaügyre hivatkozik, hiszen épp együtt dolgoznak az általa producerelt operettgálán. "Jóban vagyunk, és nem lennék igazi férfi, ha nem venném észre, hogy Annamari egy igazán vonzó, kedves, tehetséges nő. Sok a közös témánk, főleg most, hogy együtt dolgozunk a Palotagálán, de egyelőre ennél többet nem mondanék" – hagyta nyitva a kérdést a férfi. Dancs sem próbált tagadni, bár megerősítést sem adott. "Egy ideje már ismerjük egymást, voltunk együtt fellépni is, és nagyon szimpatikusnak találom. Az meg kifejezetten tetszik benne, hogy ilyen nagy rajongóka az operettnek. A teraszon persze a munkáról is beszéltünk" – mondta Dancs Annamária, aki az operetten kívüli univerzumban is kitörölhetetlen nyomot hagyott a 2012-es Eurovízió-válogatón mutatott produkciójával.