Néhány San Francisco-i meleg előadó közös szám a Google Google Apps Apps című csoda, amit a napokban jelentettek meg a hozzá tartozó klippel együtt. A klip is teljes káosz, de a szám is, amiben a Google termékei mellett a munkanélkülésgről, meg a letelepedési nehézségekről van szó. Az egyik szerző, Persia az SF Bay Guardiannek elmesélte a szám eredettörténetét, így már kicsit jobban érthető az egész, de ettől függetlenül értetlenül állunk előtte. A sztori röviden annyi, hogy az egyik San Franciso-i melegbár a csőd szélére került, ahol Persia is fel szokott lépni, ezért kitalálta néhány barátjával együtt, hogy egy slágerrel megpróbálják megmenteni a bárt. Mivel az egész csőd a visszaeső fogyasztásra, meg a gazdasági válságra volt visszavezethető, és az előadók szerint San Franciscóban mostanában tapasztalható, a szokásosnál kevésbé vidám hangulatnak, ezért erről szól a szám. A szám készítését annyira élvezték az előadók, hogy úgy döntöttek, nem állnak le itt, újabb, hasonlóan értelmetlen diszkóslágerek várhatóak még tőlük.