Végrehajtás alá került Hajdú Péter cége

2013.07.05. 14:52

Június végén felkerült a Nemzetó Adó- és Vámhivatal végrehajtás alatt álló adózókat gyűjtő listájára Hajdú Péter cége, a Frizbi Entertainment Kft., amiről nemrég megírta a Napi gazdaság, hogy két év alatt mintegy félmilliárd forinttal gyarapodott a bevétele. A műsorvezető-producer a Velvet kérdésére azt mondta, a múlt héten már rendezték a tartozásukat. "A 2012-ben az étteremmel kapcsolatban kellett volna kifizetnünk 50 ezer forintot, de a könyvelő ezt elfelejtette elutalni, ezért kerültünk fel a listára. Jelenleg nincs semmilyen adótartozása a cégemnek" – mondta a Velvetnek Hajdú Péter.

A céget 2007-ben, Média Akadémia Kft. néven alapította Hajdú Péter Dömsödi Gáborral és Nagy Tamással, a Jóban Rosszban producerével. Időközben Dömsödi és Nagy kiszállt belőle, Hajdú lett az egyetlen tulajdonosa, a cég pedig új nevet kapott, így lett belőle Frizbi Entertainment Kft. A Ceginfo.hu adatai szerint adótartozás miatt összesen kétszer szerepelt (a mostanin kívül) a NAV végrehajtás alatt álló adóslistáján: mindkét alkalommal 2009 novemberében.