Fizetés, szabadnap nélkül, patkányok között tartottak rabszolgaként egy férfit 13 éven keresztül egy walesi farmon. A 43 éves Darrell Simester szülei az elmúlt 13 évben legalább ötvenszer léptek kapcsolatba a rendőrséggel, hogy megtalálják rejtélyes körülmények között eltűnt fiukat, ám a hatóságok nem jutottak eredményre. Nemrég azonban egy asszony látta a férfit egy peterstone-i farmon, és jelezte a szülőknek, akik ezután kiszabadították fiukat a rabságból, írja a The Sun.

A férfit, akit napi 12 órában dolgoztattak, 13 éve orvos sem látta – az egészségügyi ellenőrzésnél most kiderült, focilabda méretű sérve van, lába elfertőződött, több foga hiányzik. Az állandó éhezéstől legyengült a szervezete és kórosan lefogyott. A férfi a The Sunnak azt mondta: bár nem tartották bezárva, a folyamatos lelki terror miatt nem mert próbálkozni a szökéssel, tartott attól, hogy mi történne vele, ha megtalálnák utána.

11 éven keresztül a pajtában, patkányok között élt, helyzete két éve annyit javult, hogy kapott egy lakókocsit. A ruháit a lovak itatójában mosta, a házba, ahol a rabszolgatartó élt, nem léphetett be. A tulajdonost is kereste a lap, de nem találták nyomát. A gwenti rendőrség nyomoz az ügyben.