Fásy Ádám lánya, Fásy Zsüliett még csak 15 éves, de már elvégezte a középiskola harmadik osztályát, jövő ilyenkor pedig már túl lesz az érettségin, utána pedig  valahol külföldön szeretne továbbtanulni − írja a Blikk.

"Ötödikes voltam, amikor rájöttem, hogy nem érzem jól magam az osztályomban, mert túl lassan haladnak. Időpazarlásnak tartottam. Anyuékkal megbeszéltük, hogy kipróbáljuk, hogyan tudnék magántanulóként boldogulni. Örültem neki, mert amúgy is utálok korán kelni, így magam osztom be az időmet! Gyorsan kiderült, hogy bírom a strapát, ezért felvetettem, mi lenne, ha egy év alatt végezném el a 6.-7-dik osztályt. Többet tanultam, de azt gondolom, sokat segített, hogy legalább 5-6 magántanár foglalkozik velem folyamatosan. Most 15 éves vagyok, és végeztem a 11. osztállyal − mondta Fásy Zsülike, aki két évvel hamarabb érettségizik majd, mint a korosztálya.

A Blikk úgy tudja, hogy Fásy Ádám lánya érettségi után Ausztráliába megy majd rokonokhoz nyelvet tanulni, majd onnan Cambridge-be, végül pedig New York-ba megy. Utóbbi városban akar letelepedni, és minden álma, hogy orvos legyen, vagy nyisson egy cukrászdát.

Fásy Ádámék természetesen rettenetesen büszkék, szerintük igazi csodagyereket hoztak össze Zsülike személyében. "Nekünk a gyerek az első, minden döntést úgy hozunk meg, hogy neki a legjobb legyen. Ha ő úgy dönt, hogy New York-ba költözik, akkor is támogatjuk őt. Rettenetesen nehéz lesz nélküle, de például a téli időszakban, amikor kevesebb fellépés van, akár hónapokra is ki tudunk menni hozzá, aztán pedig, hogy végleg követjük-e őt, az majd elválik" − mondta Fásy Marika, Zsülike édesanyja. Most pedig hallgassa meg Zsülike egyik legnagyobb slágerét, a Hotel Silvert.