Matt Damon az Esquire augusztusi számának címlapján vigyorog, így természetesen egy hosszabb interjú is olvasható vele a magazinban, amiben a 42 éves Damon elmondta, hogy barátja, Brad Pitt igazából irigykedik rá, amiért ő kisebb sztár: "Ha tudod kezelni a celebséged, akkor megéri (mármint celebnek lenni). De látom ennek a másik oldalát is, főleg Bradnél. Látom azt az elképesztő szintű agressziót, ahogy a paparazzók viselkednek vele, és azt, hogy foylamatosan megszegik a törvényeket, csak hogy a közelébe férkőzzenek. Emlékszem, mikor mondtam neki, hogy én viszem – gyalog – a gyerekeimet az iskolába, leesett az álla. Látszott rajta, hogy azt gondolja: "Te szemét." Mert ő is meg akarná ezt tenni, de nem teheti." Matt Damon azt is elmondta, hogy neki mázlija van, amiért nem egy ismert embert vett feleségül. Szerinte ugyanis Pitt és Jolie kapcsolata azért is érdekesebb mindenki számára, mert mindketten ismert emberek, és midnenki tudni akarja, hogy mit csinálnak otthon, a négy fal között.