Hát mi egyszerűen nem is tudjuk, hova kapkodjuk a fejünket látva, mennyi minden történik VV Dyával mostanában! Az egy dolog, hogy a szintén Való Világból indult kollégájával, VV Fecóval folytatott viszonya is napvilágot látott, de még meg is nagyobbította a melleit. Sőt, msot az is kierült, hogy lesz férfi, aki élvezni fogja a megnagyobbodott melleket, hiszen van egy férfi, aki egy ideje rohamozza a plázacica kategória minden részletét felmutató Dyát. "Nagyon régóta teszi nekem a szépet, randizgattunk is, de mindig eltűntem, mert volt egy viharos kapcsolatom. Aztán újra találkozgattunk, majd ismét hetekre eltűntem. Így ment ez hosszú ideje. Az első csók még januárban csattant el, több azóta sem történt köztünk. Labilis voltam, kiszámíthatatlan, de ő türelmes. Hétfőn a leányfalui strandra vitt, ettünke gyet Szentendrén, sétáltunk a Margitszigeten, aztán moziba mentünk. Több mint tíz évvel idősebb nálam, ismert televíziós szakember, de ennél többet nem árulhatok el róla, mert megbeszéltük, egyelőre nem fedjük fel a kilétét. A lényeg, hogy szeretjük egymást" – mondta a Borsnak a 27 éves Dya. Nem Dya az egyetlen valóságshow-hős, aki igazán menő tévés szakembert szedett össze, az egy szériával korábban feltűnt VV Anikó például épp a főnökével jár. Mi nagyon izgulunk, melyik neves szakember vállalta be Dyát.