Vastag Csaba helyettesítő műsorvezető lesz

2013.07.12. 08:20

Istenes Bence helyett az első X-Faktor és a Szombat esti láz győztese vezeti majd az RTLII-n futó Péntektől péntekig című magazinműsort, mialatt Csobot Adél pasija a szabadságát tölti. Vastagnak semmiféle műsorvezetői gyakorlata nincs, így izgul is eléggé – magyarázta az énekes a Blikknek. "Úgy döntöttem, gyakorolok egy kicsit előtte, ezért néhány órát eltöltöttem a stúdióban. De kicsit olyan volt, mint amikor a kismedencéből figyeled a nagyokat a mély vízben. Remélem, nem okozok majd csalódást, de most még van bennem némi drukk. Itt figyelni kell a kamerára, a rendezőre, és még vagy száz másik dologra. De most is azt mondom, mint a Szombat esti láz esetében. Azzal, hogy kipróbáltam, még nem lettem táncos, ahogy most, ezek után sem leszek műsorvezető. Egy nagyon komoly szakmának tartom, kemény munkának" – fogalmazott Vastag Csaba a lapnak.

  FHA 9628 (2)