Állítólag válása miatt végzett magával Bendegúz

tt
2013.07.14. 09:04

A Bors az infomátorai hivatkozva úgy tudja, pénteken közölte Olvasztó Imrével, az Indul a bakterház Bendegúzával felesége, hogy válni akar. A férfi állítólag autóva ült, és Csomád határáig hajtott, kocsijával félrehúzódott a fákkal elzárt bokros területre, ahol később a holttestét megtalálták. Olvasztó Imre önkezével vetett véget életének, felakasztotta magát.

1979-ben játszott az Indul a bakterházban, ez volt élete első és egyben utolsó filmje. Felnőttként nyomdászként dolgozott, családot alapított, négy gyereke volt.

Olvasztó Imre (1966-2013) az Indul a bakterház egyik jelenetében.
Olvasztó Imre (1966-2013) az Indul a bakterház egyik jelenetében.

Ha ön is úgy érzi, segítségre lenne szüksége, hívja a krízishelyzetben lévők részére rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123 telefonszámot!