"Vasárnap este, úgy negyed tíz körül az VIII. kerületi Vas utcában lettem figyelmes arra, hogy Oláh Gergő leparkol a rokkanthelyen. Gyorsan elő is vettem a telefonom, hogy lefotózzam, hiszen tudtommal az énekesnek semmi baja nincs a lábával, így nem is értettem, miért oda kellett állnia" - írta a Blikknek egy olvasó, rajta kívül pedig még valaki küldött fotót a lapnak arról, hogy az X-faktor győztese mozgássérülteknek fenntartott helyen rakja le kocsiját.

Oláh Gergő ezt nem is tagadta, bár az énekes magyarázattal is szolgált a Blikknek: "A sógorom nyolc évvel ezelőtt egy autóbalesetben elvesztette az egyik lábát. Akkor kapta a mozgássérült-igazolványát, amelyet mindig magával hoz, amikor Budapestre jön. Ilyenkor a kocsiban ott szokott lenni a kártya. Nekem nagyon fontos a család összetartása, igyekszem segíteni őket, amiben csak tudom. Most is így történt, én mentem ki érte az állomásra, én vittem ide-oda, mentem érte, ha elvégezte, amiért a városba jött" - mondta. A bibi csak az, hogy mindkét szemtanú állítja, hogy az X-faktorossal senki nem volt, aki mozgássérült lett volna.