Eladta autóját Zana József, Ganxsta Zolee apja - számolt be a hírről a Blikk. A színész a hét végén ment ki az autópiacra, ahol eladásra kínálta fel a 9 éves, mindössze 36 ezer kilométert futott Peugeot 206-osát.

"Azt mondta a vevő, egy negyvenes férfi, ha a kocsi olyan sokáig szolgálja majd őt, ahogy én a színpadon a közönségemet, akkor már nem is kell másikat vennie. Azt is bevallotta, ha nem az enyém az autó, meg sem veszi, mert nagyobbat akart. Aztán látta, hogy csak 36 ezer kilométert futott, ezért belecsapott a markomba." A színészt még ebédelni is meghívták, és elmondása szerint odáig voltak érte.

"Az autópiacról el sem engedtek, meghívtak fasírtra és sült kolbászra, valósággal ajnároztak. Éreztem, ezek az emberek a helyemen kezelnek. Hosszú évek keserve, rossz hangulata után végre jó kedvem lett, elszállt a depresszióm, hiszen láttam, éreztem, mennyien szeretnek még, és várnának vissza a tévébe, a színházakba." -nyilatkozta a lapnak.

A megkímélt autót azért kellett eladni, mert saját elmondása szerint negyedmilliós mínuszban volt a bankszámlája, és májusban még rettegve várta a villanyszámlást, arról nem is beszélve, hogy fia hitele miatt az ő házán is jelzálog van. Reméljük az autóért kapott 900 ezer forint egy rövid időre kihúzza a bajból a depressziós nyugdíjast.