A 18 éves, jamaicai anyától és magyar apától született Gina Hargitay kapta meg hétfőn a 2013-as Miss Jamaica World címet, első udvarhölgye Janae Jackson, a második Amanda McCreath lett, írta egyebek mellett a cink.hu. A 178 centi magas félvér lány Jamaica fővárosában, Kingstonban született, iskolába azonban már Londonban járt, és hamar beutazta egész Európát, írja honlapján. Gina Hargitay nagyon szerencsésnek tartja magát, amiért ennyi kulturát megismerhetett, köszönhetően egyebek mellett a szüleinek. "Az édesanyám mindig arra törekedett, hogy a testvéreim és én is tiszteljük és emlékezzünk az afrikai gyökereinkre" – írta Hargitay a weboldalán, majd arra is kitért, hogy édesapjától rengeteget tanult Európáról és a történelméről, és ez nagyban alakította az életszemléletét.

A verseny honlapján Hargitay adatainál az áll: szereti a szobrászatot, a festészetet, a rajzot és az éneklést. Célja, hogy saját céget alapítson, miután lediplomázott, és esetleg doktorit is szerzett. Rendszeresen hord legalább egy szokatlan kiegészítőt, és soha nem hagyja el a várost a fekete szemceruzája nélkül. A Miss World világversenyen tehát Gina Hargitay képviseli a szigetországot, és még az esélyei sem rosszak, a Miss Worldön ugyanis már kétszer is nyert (1976-ban és 1993-ban) jamaicai lány.