Nemcsak a derekára, a fenekére is varratott egy adag rózsát Cheryl Cole énekesnő – derült ki azokból a fotókból, amiket Nikko Hurtado tetoválművész tett közzé szombaton az Instagramján. Hurtado a fenkéfotónál nem nevezte meg az alanyát, csak azt írta, a csajt, akin dolgozik, kemény fából faragták, és hogy régóta tartó munka ez a mostani, amely során egy régi tetoválást dolgoz át. Ezután tett csak közzé egy közös fotót az énekesnővel, akinek a szóvivője az EntertainmentWise-nak megerősítette, hogy az övé a képen látható rózsatetoválás.

A Daily Mail azt írja, Cole hátán, illetve derekán már eddig is lehetett látni részleteket az alkotásból, de a fenekét idáig takarta. A rózsák az elmúlt 7-8 hónap folyamán folyamatosan készültek – írta a Twitteren az énekesnő, ahogy azt is, hogy az angol rózsa különleges jelentéstartalommal bír számára, ezért választotta ezt. A brit énekesnő derekán 2011-ben még egy pillangós tetoválás volt látható, erre varratta rá később a rózsát. Cole teste egyébként tele van tetoválásokkal, akad egyebek mellett a comján és a nyakán is.