Azt eddig is lehetett sejteni, hogy a szépségversenyekből komoly karrierek tudnak kinőni, de Miss Kansas, azaz Theresa Vail minderre rátett egy lapáttal. A Fox News számolt be a hírről, hogy Vail már eleve egy masszív karrierrel a háta mögött indult el a versenyen, ugyanis az amerikai hadsereg őrmestere, és a valaha volt második aktív katonai szolgálatban lévő induló. Elmondta, a célja a katonanők körüli előítéletek leépítése. Ez nem csoda, katonacsaládból származik, ő a harmadik generáció a famíliában, aki bevonult.

De ezzel még nincs vége, mivel Vail teste tele van tetoválásokkal, például a hadsereg fogászati osztagának a logója és egy ima szövege is megtalálható a testén. Vail mesterien bánik az M16-os puskával, mivel mesterlövészi képesítése is van, de tud íjjal vadászni és szerelni is. Ehhez adta hozzá most a szépségversenyzést (felettese javaslatára nevezett), azonban még mindig nincs vége. A szépségversenyzőknek valami tehetségüket is bizonyítani kell, Vail ezért megtanult operát énekelni, egy Pavarotti-darabot adott elő Atlantic Cityben.