Elnézte a házat, rossz helyre költözött egy komlói nő, akinek az önkormányzat utalt ki egy házat, még 2009-ben - írja a Baon. A nőnek egy kertet adtak bérbe, az Aranypohár dűlőben. A polgármesteri hivataltól senki nem kísérte a helyszínre a nőt, csak egy térképmásolat-részletet adtak nek. A nő meg is találta a kérdéses kertet, ami igen elhanyagolt állapotban volt. A telekhez tartozott egy épület is, amely szintén romos állatotú volt.

A nő és családja rendbe tette a kerte, áramot vezetett be és a nyílászárókat is kicserélte. Eltelt három év, amikor is, egy ember jelent meg a kertnél, és közölte, hogy az az övé, ráadásul szeretné eladni. A tulajdonos értesítette a rendőröket, a nő ellen eljárás indult magánlaksértés miatt. A kertfoglalás azonban nem volt szándékos, ráadásul az önkormányzat sosem ellenőrizte, hol él a bérlője, aki egyébként rendben fizette a bérleti díjat. A rendőrség lezárta a nyomozást. A Városgondnokság vizsgálja, hogyan fordulhatott elő a különös eset.