Lindsay Lohan nem kifejezetten rózsás anyagi helyzetén Oprah Winfrey segítene, aki azt mondta, hajlandó a színésznőnek 2 millió dollárt (kb. 440 millió forint) fizetni, ha Lohan szerepel egy 8 részes dokusorozatában – írja a TMZ. Az első adás már le is ment, amiben Lohan a függőségeiről vallott. Ezután viszont szinte elérhetetlen lett, ami nagyon feldühítette Opraht, aki ezért elment Lohanékhez, hogy beolvasson a színésznőnek. Lohan állítólag azt mondta, azért nem jelent meg a megbeszélt forgatási időpontokon, mert lakást keresett, nem működött a telefonja és akadt még egy pár elintéznivalója. Oprah univerzumában az ilyen kifogásosdik szúlyos bűnnek számítanak, ezért azt mondta Lohannek, csak akkor kapja meg a 2 milliót, ha befejezték a sorozatot, és nem mond le többé egy találkozót sem, és mindig időben megjelenik. Ez a beszélgetés állítólag nagyjából egy hónapja történt, Lohan annyira berezelt Oprahtól, hogy azóta minden a legnagyobb rendben megy.