A Bors úgy tudja, hogy Horváth Éva már évek óta úgy érzi, hogy készen áll az anyaságra, és mostanában egyre többször gondol arra, mi lenne, ha anya lenne, ami állítólag párjának is tetszene.

"Huszonhét éves korom óta felkészültnek érzem magam az anyaságra. Szerintem nem meglepő, hogy egy tüneményes kislányban gondolkodtam, de mostanában sok időt töltök együtt a barátnőm kisfiával, a kétéves Botikával, aki megváltoztatta a nézetemet. Ő ugyanis közvetlen, okos és nagyon vicces gyerek. Nem is gondoltam volna, hogy a fiúk is érzékenyek lehetnek a szép holmikra, de Botika szívesen aggatja magára az ékszereimet, és olyankor meg tudnám zabálni" – mondta a Borsnak a modell-műsorvezető, aki annak is örülne, ha ikreket szülne.

"A családunkban ikerterhességre még nem volt példa, így erre szinte a nullával egyenlő az esély, viszont nagyon örülnék, ha megtörténne. Sokan azt hiszik, hogy azok a nők, akik a médiában dolgoznak, csakis a külsőségekkel és a ­kar­rierjükkel foglalkoznak, de én egyiken sem gondolkodnék, ha a gyerekemről lenne szó. A párommal egyébként beszélgettünk már a témáról, de hisszük: mindennek megvan az oka és eljön az ideje. Egy biztos, előttem jó példa van. A szüleim már harminc éve szeretik és tisztelik egymást. Nagyon szeretném, ha ez nekem is összejönne, mert egy igazán kiegyensúlyozott életet szánnék a születendő gyermekeimnek."