A CBS arra készül, hogy új szereplőkkel és a hármak erejével a középpontban újraforgatja a népszerű sorozatot – írja a Vulture. A részletekről egyelőre keveset tudni, de annyi már biztos, hogy a Party of Five című amerikai tinidráma alkotói, Chris Keyser és Sydney Sidner dolgoznak majd rajta. A CBS persze még nem kötelezte el magát igazán, egyelőre csak a pilothoz rendelték meg a forgatókönyvet. Az eredeti amerikai sorozat 1998 és 2006 között futott, főszereplői Holly Marie Combs, Alyssa Milano voltak, valamint Shannon Doherty, akit nemrég megházasodott Rose McGowan váltott. Alyssa Milano egyébként nem teljesen ért egyet azzal, hogy feltámasztják a sorozatot, szerinte még túl korai lenne újraforgatni.