Tóth Gabi helyett most az egyre kudlikjulisabb arcú Lilu vett fel nagyon miniszoknyát, aminél csak a csillogó, arany, kilencvenes éveket idéző harisnyája volt durvább. Miután a mentorok kiszomorkodták magukat amiatt, hogy egy hete Eckert Anikót küldték haza, elkezdődött a verseny, és a múlt héten párbajozó Batánovics Lili lépett a színpadra, akinek kissé begyulladt a szeme. Alföldi talán túlzásba vitte a körítést, mert Batánovics Lili eltűnt sok táncosfiú és plexilépcső közt a színpadon, miközben Whitney Houston Queen of the night-ját énekelte. A mentoroknak viszont nagyon bejött, még Tóth Gabi is dicsérte, pedig múlthéten egyedül ő küldte volna haza az énekesnőt.
Csordás Ákos az INXS-től énekelte a Never Tear Us Apart-ot zseniális módon, mert így még senki nem tudta kivenni a szexualitást egy dalból. Ennyi erővel swinges verzióban is tolhatta volna, egy pohár pezsgővel a kezében, de nem baj, mert valószínűleg tökéletes musicalénekes lesz belőle, itthon úgysincs olyanból még elég. Bozsek Márk helyett a ByTheWay lett a tinilányok kedvence, kisfilmjükben sikítozó lányok közé vetette őket Szikora Róbert. Az együttes most az Imagine Dragonstól énekelte el a Radioactive-ot, és bár a múltheti adásban Tóth Gabi kifogásolta, hogy túlságosan fiúbandásak lettek, most mégis folytatták a giccsesen együttmozgást. Ez Alföldinek sem tetszett, szerinte, és szerintünk is eltűnt a négy fiúból a természetesség.
Geszti egy kicsit belezavarodott a betanult, Krasznait felvezető szövegébe, de utána szerencsére kaptunk egy kis drámát az expornós kisfilmjéből, mert megtudtuk, hogy apa nélkül nőtt fel. Krasznai Tünde ezután teljesen véletlenül egy pont ideillő számot, a Family Portrait énekelte el Pinktől könnyes szemmel és hatásvadász, akadozó hanggal. Geszti Péter ezek után még képes volt kimondani a szájával, hogy nem akarják túldrámázni azt, hogy Krasznai életében mik történtek. Ehhez képest a többi mentor, és Istenes is csak arról tudott beszélni Krasznaival, hogy milyen szomorú apa nélkül felnőni.
A megrendezett sopánkodás után kicsit felüdülés volt a Tóth Gabi által szexinek nevezett Szabó Ádám tinglitangli előadása, még akkor is, ha a jó hangja ellenére teljesen feledhető és unalmas volt a dal. Ezután a Fat Phoenix következett, akik földön ülő hippiskedéssel kezdtek, majd nagyon spontán módon beültek/álltak a dob és a gitár mögé, és ekkor jöttünk rá, hogy az Éjjel-nappal Budapest főcímdalát adták elő. Utóbbira csak a szöveg miatt ismertünk rá, a zenére jelzőt sem nagyon találtunk. Alföldi annyival kommentálta a két, nagyon agresszíven művészieskedő srác előadását: "én sírok rajtuk."
A magát még Alföldi szerint is mórikáló Danics Dóra már megint nem fogta vissza magát, és továbbra is inkább színésznő volt, mint énekesnő, a most elénekelt Janis Joplin szám közben is jól láthatóan videóklipben érezte magát, de ez valamiért most mégis tetszett az összes mentornak. A minden énekes tehetségkutatóban kötelező hangszálbetegség is előjött, most épp Péterffy Lilinél, aki franciául énekelte el Zaz Je veux című dalát, egy nagyon francia prostira hajazó narancspiros ruhában, olcsó operettstílusban - és emiatt sajnos rohadtul csalódtunk Alföldiben. Utolsóként Bozsek Márk állt ki a színpadra a Color Féltelek című számával. Sajnos az első fél perc után lenémítottuk a tévét, így nehéz megmondani, hogy a Barátok közt színésze a további másfél percben hogy produkált.
Mivel a kilenc énekes már nehezen tölti ki a műsoridőt, így visszahívták az elmúlt három hét kiesőit, hogy az adás végén a héten elhunyt Lou Reedre emlékezzenek egy közösen előadott dallal, borzasztó meglepő módon a Perfect day-jel. Az X-Faktor sajnos adásról adásra egyre rosszabb és unalmasabb, ha tehetnénk, soha többet nem néznénk, de ha ön kibírja, holnap még megnézheti, hogy ki fog távozni a kilenc versenyző közül.