Justin Bieber a helyi médiában egy graffitizett fal előtt állva jelent meg a napokban, a Rio de Janeiró-i rendőrség emiatt indított eljárást. A rendőrség álláspontja szerint a falat illegálisan festették le, márpedig az épületek elcsúfítása bűncselekmény Brazíliában, akár egy évig terjedő börtönbüntetést és pénzbírságot is ítélhet a bíróság – írja a BBC. Justin Bieber felelőssége azonban kérdéses az ügyben, a 19 éves énekes és csapata (menedzser, testőrök, sajtós) engedélyt kapott arra a helyi hatóságoktól, hogy a City of Hall egyik falát graffitivel díszítsék. Csakhogy az a fal, amire az engedély szólt, a rajongók miatt megközelíthetetlen volt, márpedig a promó az promó, valamit graffitizni kellett, így egy másik falat festettek le. A rendőrség azonban azzal érvel, hogy az engedély csak arra az egy bizonyos falrészre szólt. Az ügy egészen odáig fajult, hogy a rendőrség erőfeszítéseket tett azért, hogy megakadályozzák azt, hogy Bieber elhagyja az országot szerdán. Az ügyet az sem könnyíti meg, hogy egy modell tette közzé az interneten, ahogy Justin Bieber az ágyában alszik, és posztolt egy fotót is, ami alá azt írtaa, pénzt kapott Biebertől.

A tinilányok bálványa gyakorlatilag nem ússza meg szinte egyetlen egy turnéállomását se balhék nélkül, volt már, hogy füvet szagoltak ki a kutyák a turnébuszában, és volt, hogy zseblámpával választott magának nőket a koncertjén.