horoszkóp

Ma 33 éve halt meg Steve McQueen

2013.11.07. 15:42

Steve McQueen 1980. november 7-én halt meg rákban, a mexikói Juarez városban, 1930-ban született, Indiana államban. A színész az ismertségét A hét mesterlövész (1960) című filmnek köszönheti, ő játssza Vint. 1963 tavaszán a színész óriási szupersztár volt, akkoriban ő volt maga a coolság, nagyjából a kor Brad Pittje, pláne, hogy egyetlen igazi szenvedélye volt: az autóversenyzés. A LIFE magazin John Dominis fotóst küldte el, hogy lógjon együtt az akkor 33 éves színésszel, pár hetet együtt töltöttek, az eredmény három hét alatt 40 tekercs film lett – végiggondolva ma már elképzelhetetlen, hogy ilyet bármelyik A-listás híresség megengedjen. Kora reggeltől késő estig követte Dominis Steve McQueen mindennapjait, a színész sátorozott a haverjaival, versenyeztették az autóikat a sivatagban, és természetesen foglalkozott a családjával, a feleségével. 1963-ban vette feleségül Neile Adamst, két gyerekük született, 1972-ben elváltak. John Dominis akkoriban azt nyilatkozta, megdöbbent a válásuk hallatán, mert ő azt látta, ahogy állandóan csókolóznak. Azután a három hét után, amit együtt töltöttek, többé nem beszéltek egymással, és úgy tudni, nem is találkoztak.

Steve McQueen még kétszer megházasodott, utoljára halálának évében, 1980-ban. A Wikipédia szerint halálát a versenyeken viselt védőruhájának anyaga okozhatta, ezt a ruhát viselte a Le Mans című film forgatásán is.  Paul Newmannel két filmben is játszott, a Valaki odaföntben majd az 1974-es Pokoli toronyban játszottak együtt.