horoszkóp

Andy Vajna ellen bűnügyi nyomozást folytattak

2013.11.18. 07:38

Érdekes adat került elő amiatt, hogy Andy Vajna kétmillió forintra perelte be Farkasházy Tivadart, amiért az a Heti hetesben kritizálta kicsit filmbéli teljesítményét. A legutóbbi tárgyaláson ugyanis Vajna tengerentúli múltjával kapcsolatban két ottani lap cikke is előkerült, Farkasházy ügyvédje az LA Times 12 évvel ezelőtti írásával próbálta alátámasztani védence kijelentését, ami szerint "Vajnának nem minden dolga van rendben Amerikában" – írja a Blikk. "Az újság szerint 1996-ban Mario Kassar és üzlettársa, Andrew G. Vajna a szövetségi adóhatóság bűnvádi eljárása alatt állt. Az amerikai adóhivatal még 1988-ban indított vizsgálatot, amely után 109,7 millió dollárt (kb. 8 milliárd forint akkori árfolyamon) követelt a cégtársaitól, ezen belül 41,1 milliót Vajnától. A bűnügyi nyomozást követő vádemelésre csak azért nem került sor, mert előtte Vajna megegyezett a hatóságokkal, hogy 6,5 millió dollárt adóhátralék címén befizet, ezzel lezárják ellene a vizsgálatot. Az Entertainment Weekly című szórakoztatóipari szaklap pedig azt írta, hogy Vajnáéktól elfordultak a befektetők" – mondta az ügyvéd Magyar Gábor. Farkasházy Tivadar még mindig ragaszkodik hozzá, hog egy elnézéssel el lehetne intézni a dolgot, és amúgy sem volt semmi rossz szándék a kijelentésében, de Vajna ügyvédje, Beleznay Zsolt már egész máshogy látja. "A jog nem tesz különbséget a filmek között műfaji besorolásuk alapján, így Farkasházy kijelentése a jó hírnév csorbítására alkalmas, mert a nézők számára úgy értelmezhető, mintha ügyfelem nem értene a filmkészítéshez. Az adóügyi vizsgálat - amely 25 éves kezdődött - normális volt egy ekkora cégnél. Soha sem emeltek vádat az Egyesült Államokban ügyfelem ellen adócsalásért, úgy zárult le a nyomozás, hogy bűncselekményt nem állítottak meg" – magyarázta a dolgokat a férfi.

15%
5999 Ft
5100 Ft
15%
3899 Ft
3315 Ft