Habár továbbra sem került pont az egykori bokszolónő adócsalási ügye végére, Csábi Bettina a vádak ellenére újabb gyermeket vállalt: kislánya már néhány hónapos, írja a Blikk. "Néhány hónappal ezelőtt megszületett a harmadik gyermekem. Ha nem hinnék az ártatlanságomban, nem adtam volna életet a kislányomnak" – magyarázta a lapnak Csábi, aki 2011-ben több társával együtt előzetes letartóztatásba, majd később házi őrizetbe került. "Nincs semmi közöm a gabonakereskedelmi ügyletekhez. Még a búzát sem ismerem fel a többi gabonaféle közül. A meghallgatott tanúk és az okiratok is megerősítették, ártatlan vagyok" – mondta még a lapnak az egykori bokszolónő. A Blikk információi szerint a Nemzeti Adó- és Vámhivatal november közepén vádemelési javaslattal megküldte az ügy iratait a Bács-Kiskun Megyei Főügyészségre. Az eddigi adatok alapján azt gyanítják, hogy a volt sportolónő egy 746 millió forintos áfacsalási ügy részese. Az ügynek kilenc gyanúsítottja van.