Az Amtrak egyik vonata, ami több mint 100 embert szállított, eltévedt, és a helyiérdekű vasút vágányain kötött ki – írja a Huffington Pos. A hivatalos álláspont szerint a gondot az okozhatta, hogy a vonat elülső részében egy műszaki hiba jelentkezett, és emiatt tulajdonképpen meg kellett fordulni, hogy a mozdony elöl legyen. Tolatás közben pedig az illetékesek nem vették észre, hogy rossz vágányon haladnak. Amint a helyiek észlelték a kóbor vonatot, azonnal megszüntették az áramellátást a vonalon, és végül minden rendeződött, az utasokat átszállították egy másik, New Yorkba tartó szerelvényre. A személyzetet az eset után drog- és alkohol tesztnek vetették alá, de kiderült, nem fogyasztottak semmit. A hivatalos nyilatkozatok szerint senkinek nem forgott veszélyben az élete, mivel az adott időpontban szerencsére nem volt túl nagy forgalom a vonalon.