Lassan tényleg megjelenik Majka szuperőszintének ígért életrajzi könyve, amiből természetesen már el is kezdtek kikerülni a szaftosabb részletek. Az egyikben például azt állítja, hogy annak idején a mostanában plus size modellségre gyúró Molnár Anikó azért került be a Való Világba, mert épp az ő csaja volt,az RTL Klub pedig annyira ragaszkodott a szerepeltetéséhez, hogy még el is csalták neki a szavazást. A programigazgató Kolosi Péternek ez már sok volt, ezért gyorsan válaszolt is az azóta a TV2-n szereplő Majkának: "Tíz éve volt, már arra sem emlékszik senki, mi volt az oka, hogy abban az évben tizenhárom játékost küldtünk be, de azóta is történt hasonló. Lehet, hogy nyílt titok volt, hogy jártak, de erre én már nem emlékszem, sőt, az sem biztos, hogy annak idején tudtam róla, hiszen már akkor sem foglalkoztam folyosói pletykákkal. Majkának az RTL Klub döntéseiben nem volt szava, még ha szerette volna is azt hinni" – mondta a Borsnak a férfi, aki külön szóvá tette, hogy miután Majka visszakönyörögte magát a Heti Hetesbe, egyik percről a másikra lépett le, most pedig egy másik csatorna alkalmazottjaként szidja egykori munkaadóját.