Egyáltalán nem zárja ki Varga Viktor, hogy Angliába teszi át székhelyét egy nemzetközi karrier érdekében, és ebben még az sem tudja megakadályozni, hogy menyasszonya, Cinthya Dictator nem költözhet ki hozzá, ugyanis épp rákbetegségével küzd – írja a Blikk. Vargát egy természetesen meg nem nevezett angol producer kereste meg azzal, hogy lát benne fantáziát. "Már korábban is eljátszottam a gondolattal, hogy jó lenne külföldön karriert csinálni, amelynek lehet, hogy most jött el az ideje. Egyelőre azonban még egyeztetés alatt van a dolog, de ha minden tervek szerint halad, akkor hamarosan kiutazom, és megbeszéljük a producerrel a részleteket" – mondta Varga Viktor, aki már nőjének is előadta a terveit. "Cinthya nem örült neki, hiszen ő nem tudna velem jönni. A kezelések miatt neki mindenképpen itthon kell maradnia, ráadásul még egyetemre jár. Ha valóban összejön az angliai karrier, akkor majd utazgatni fogunk egymáshoz. Néhány óra alatt haza tudok jönni, bárt tudom, hogy a távkapcsolatnak mennyi árnyoldala van." Az érintett nő nem is tagadta, hogy ellenzi a dolgot: "Amikor hallottam erről a lehetőségről, megijedtem kicsit, ugyanis nem tudnám elképzelni, hogy Viktorral külön legyünk. Persze számomra is fontos a karrierje, de jobban örülnék, ha inkább itthon folytatná pályáját" – adott hangot reményeinek Cinthya Dictator.