horoszkóp

Danics Dórát megrugdosták az iskolában

2013.12.27. 10:21

A Bors azt írja, az X-Faktor negyedik szériájának győztesét, Danics Dórát iskolatársai rendszeresen megalázták. "Vidékre költöztünk, és átkerültem egy kéttannyelvű suliba, ahol az első naptól kezdve kiközösítettek. Jól összeszokott osztályközösség volt, amely nem fogadott be. Nem volt egyetlen barátom sem. Szerintem ott kezdődött a zuhanórepülés. Volt olyan, hogy szünetekben bezártak a sarokba, az üvegajtó mögé, ellopkodták a cuccaimat, megrugdostak és kinevettek... Nagyon durva időszak volt. Riska tehénnek hívtak, pedig nem is voltam kövér" – mondta Danics egy interjúban Szily Nórának. Két év után anyja, Bach Szilvia kivette az iskolából, és átíratta egy hatosztályos gimnáziumba Danicsot, akinek ezután sem jött helyre az önbizalma, ezért terapeutához is járt.

"Valóban sokat bántották Dórit a kéttannyelvű iskolában. Nem értem, hogy miért nem fogadták be a lányomat, hiszen ő úgy volt tökéletes gyerek, ahogy volt, én sosem próbáltam más személyiséggé nevelni. Rettenetesen rosszul esett ez az egész! Természetesen Dóri mindig elpanaszolta nekem a történteket, én pedig amennyire tudtam, elláttam tanácsokkal, de többször szóvá tettem az iskolában is a kegyetlenkedéseket. Igazi anyatigris vagyok, mindig védtem a lányomat!" – mondta a Borsnak Bach Szilvia.