"Más ügyekből kifolyólag sértettként hosszú ideig kórházban voltam, ezért sem tudtam időben megkezdeni a közmunkát egy állatmenhelyen. Később azonban önként jelentkeztem ott, és le is dolgoztam a huszonöt napot. Szedtem a kutyagumit napi nyolc órában, sőt egy naptárat is összehoztam a menhelynek, amivel adományokat gyűjtöttem nekik. Szenteste előtti napon jött a kegyelemdöfés: a köztársasági elnök elutasította a kegyelmi kérvényemet. Augusztusban be kellett volna vonulnom, egyszer kaptam halasztást, másodszor nem. És kegyelmet sem. Abban az ügyben, amiben sértettként vagyok érintett, még vár rám a szembesítés. Oda elmegyek, de tudom, már nem engednek ki, viszem a cuccomat. Ha addig nem kapnak el máshol" - mondta a Borsnak Barsi Adrienn, aki a német Playboy vb-csapatába is bekerült 2010-ben.

A lap úgy tudja, hogy az egész onnan indult, hogy Barsi telenyomta magát nyugtatókkal, egy ismerőse kihívta a rendőrséget, aztán Barsi beleharapott az egyik rendőr karjába, amiért hivatalos személy elleni erőszakért közmunkára ítélték. Eljárás is indult, de egy másik ügye (?) miatt éppen kórházban volt, nem tudta időben megkezdeni a közmunkát. Ezért szívhat most. Mindenesetre a Police.hu körözési adatbázisában nem szerepel Barsi Adrienn.