Borzasztó trollkodásnak van kitéve Vajna Tímea, Andy Vajna producer neje – emlékezik meg a Bors a nehéz időszakról. Nemrég ugyanis férjével az észak-amerikai Aspenben síeltek, és az erről a feleség Facebookjára feltöltött fotón elkezdtek élcelődni a rosszakarók. Ez nagyjából abban merült ki, hogy szerintük Andy Vajna úgyis fizet mindent, így könnyű az élet. "Ahelyett, hogy baromságokat írsz ide, inkább vinnéd el te is a gyerekeid anyját síelni!" – reagált Vajnáné. Ez persze még jobban kiverte a biztosítékot a követőkben, akik a saját anyagi helyzetüket vetették össze a gazdag producerével és nejével.

A lap megkérdezte a feleséget és baráti körét is a történtekről. Vajna Tímea szívesen segítene a trolloknak, ugyanis ő maga is a saját keresetéből kezdett síelni. "Saját pénzemből vettem a legelső sílécemet és fizettem be az egyetemi sítáborba, ahol megtanultam az alapokat. Azt, hogy a férjemmel elmegyünk síelni az ünnepek alatt, hadd ne kelljen már megmagyaráznom" – mondta. Sarka Kata az igaztalan vádak miatt attól fél, barátnője külföldre költözik, de Borzi Vivien fotós is sajnálja őt.

Bónuszként a kommentek között megtekinthető az egyik rajongó költeménye, A sárga rigó éneke, amit speciálisan a párnak írt. A teljes verset itt találhatja meg, mi csak az első pár sort idézzük.

"Hideg széllel sötét utcák
lámpafénynél üres puszták.
Semmitmondó, szürke telek
sebesen múlnak amerre megyek.
A sárga rigó szíve ártatlan és árva,
csak a lelkéből parázsló dallamok szállnak.
Egyedül, magányában maradt,
a csőrét lógatva a hidegben ballag."