Most viszont azt mondja Majka gyermekének anyja: többé bizony nem vetkőzik, csak ha nagyon muszáj, vagy ha rengeteg pénz ütheti a markát érte, derült ki a Borsból

"Lehet, hogy most szerénykednem kéne, de nem akarok. Büszke vagyok arra, amit elértem, ahogy arra is, hogy nekem fizettek a legtöbbet azért, hogy levetkőzzek. Bár Liptai Claudia kapta az egyszeri legnagyobb gázsit, én a több megjelenés miatt – a világ összes Playboyában szerepeltem – egy lakást tudtam venni a keresetemből. Mikor kint vendégeskedhettem a nyuszis birodalom atyjánál, Hugh Hefnernél, az amerikai magazinjában hat oldalt kaptam. Mindent elértem, amit csak lehetett, és már nem vágyom hasonlóra" – állítja az újabb gyereket tervező exglammodell. 

"A kisfiam születésével szerettem volna a hátam mögött hagyni a modellkedésnek ezt a fajtáját. Persze ha megkeres egy fehérneműt forgalmazó cég, és felkér modellnek, nem biztos, hogy elutasítanám. De ha igent mondanék, megkérném az árát. Szeretek énekelni, és énektanárhoz is járok. Persze attól nem leszek Maria Callas, ha képeznek, mindenesetre a zenélés, az éneklés közel áll hozzám. Peti is sokat segít nekem, előfordult már, hogy vokalistaként felléptem vele. Ez jobban érdekel, mint a vetkőzés."