Ha támogatná a családot

 Komjáthi Barna János 10401017- 86755468-85901008-as számlaszámára utalhat.

Kedden reggel megműtötték a pénteken Szegedre szállított, fél szívvel született Dömét - írja a SzegedCafé.  “Azt mondták, ilyen esetben 25-30 százalék az esély, hogy nem sikerül megmenteni. Megértettük, beleegyeztünk a műtétbe, így kedden fél 8 után nem sokkal már be is vitték a műtőbe. Több órán át tartott az operáció, csak 12 óra után láthattuk újra Dömét. Jelenleg stabil, de a következő 24 óra nehéz lesz, sok minden akkor dől majd el” – nyilatkozta a SzegedCafénak a fiú apja, Komjáthi Barna. A szülők egyúttal megköszönték azt a sok segítséget, amit az elmúlt napokban kaptak. A megpróbáltatásoknak persze még nincs vége, ugyanis a gyermek fejlődési rendellenességét csak több beavatkozással lehet helyrehozni, de ehhez meg kell erősödnie a kisfiúnak.