Az énekes egy rövid videóinterjúban elmondta, nem szabad elhinni mindent, amit a média ír, ő nem rúgott senkit sem fejbe, amikor 2013 májusában a Hajógyári-szigeten verekedésbe keveredett, ő nem egy ilyen ember. Állítása szerint a cikkek miatt nem tud rendesen aludni, és nagyon fáj, ha egy rajongó ezek miatt fordul el tőle. A Dal versenyezője nem bocsátkozott további részletekbe az eljárásról, ami ellene folyik, és hiába próbálta a Velvet is többször megszólaltatni őt és menedzsmentjét a történtekkel kapcsolatban, nem nyilatkoztak a témában.
Kállay-Saunders Andrást a napokban gyanúsítottként hallgatták ki az ügyben, és felmerült annak a lehetősége is, hogy emiatt kizárják az Eurovíziós Dalfesztivál magyar válogatójából. Az MTVA azonban úgy döntött, hogy versenyben tartja az énekest, hiszen az " ellene folyó eljárásban egyelőre tisztázatlan a tényállás, és az ügy még nagyon az elején tart." A Velvet információi szerint ipari kamera is rögzítette a verekedést, amely során egy fiú arc- és orrcsonttörést szenvedett, a másik agylebenyzúzódással napokig feküdt az intenzíven.