![Sorban kell állni a templomba való bejutáshoz is](https://kep.index.hu/1/0/546/5469/54697/5469736_48880f1d731ff380201843d74f35d85c_wm.jpg)
A hétvégén megint megszólaltak a szirénák Velencében. A háborús filmeket idéző riasztás azt jelenti, hogy közeleg az extradagály, azaz az acqua alta, és a kedvezőtlen időjárási körülmények miatt a víz pár órára megint el fogja önteni a tengerben épült város bizonyos területeit. Ilyenkor a helyi lakosok azonnal cseppmentesen szigetelő fémlapot (olasz neve paratia) erősítenek a földszinti ajtókeretekhez, hogy ne vigyék el a bútorokat a hullámok a lakásban, a turisták viszont gumicsizmát húznak és rohannak a Szent Márk térre, ugyanis pont Velence főtere az a hely, amit először elönt a víz. Ezek a fotók most hétvégén készültek a Velvet olvasói részére, klikkelje végig a fotógalériát!
Az ideiglenes áradás naponta kétszer érkezhet, most a hétvégén dél és éjfél körül ismétlődött. A magas vízállás kialakításában rengeteg kiszámíthatatlan időjárási tényező vesz részt a különleges domborzati adottságok és az árapály-jelenség mellett, többek között a széljárás, és talán nem mellékes az sem, hogy az utóbbi időben iszonyatosan sok eső esett a térségben, a szél pedig vasárnapra néha orkánszerűvé fokozódott az ömlő eső mellé. Egyébként ez az acqua alta jelenség a közeljövőben ha meg nem is fog szűnni, de nagyon ritka és mérsékeltebb lesz, a 2016-ra elkészülő MOSE nevű projekttel ugyanis egy speciális zsiliprendszert alakítanak ki Velence körül, ami az ilyen helyzetekben a tengerfenékből kinőve meg fogja akadályozni a víz beáramlását a lagúnába az Adria felől. Szóval már nem sokszor láthat ilyet, nézze meg amatőr, de exkluzív fotóinkat!
![Ilyen műanyag zacskóra emlékeztető, vékony, de egy ideig vízhatlan lábszárvédőt minden sarkon lehet most venni Velencében, általában 15 euróért (kb. 4500 Ft)](https://kep.index.hu/1/0/546/5469/54697/5469746_3e430cc72bef63b13978f86b32e8a22c_wm.jpg)