Jön Tinimami újabb pornója

2014.02.07. 15:30

Nagyon meg lehet szorulva Farrah Abraham (akit csak Tinimamiként ismerünk és emlegetünk), mivel újra pornózásba kezdett – írja a RadarOnline. Tavalyi próbálkozása ugye súlyos kudarc volt, mindössze 2,2 millió forintnyi dollárt fizetett neki a homevideóért a Vivid Entertainment. Ugyanez a celebpornókra szakosodott cég jelentette be most az első film folytatását, aminek Farrah 2: Backdoor and More (azaz Hátsó ajtó és még több) című alkotást. Igaz, hogy a Vivid tulajdonában van még egyórányi vágatlan reszelés (korábban James Deen dolgozta meg Abrahamet), de nem ezt akarják felhasználni a folytatáshoz. "Amit nyilvánosságra hozunk a jövő héten, az egy teljesen más film" – mondta a Vivid sajtósa.

A premiert persze direkt február 13-ra, egy nappal Valentin-nap előttre időzítik. Korábban pedig Abraham közölte, végzett a pornóiparral, ami tönkretette az emberi kapcsolatait. Ráadásul elég sötét alakokkal is megismerkedett a filmje miatt, nem egyszer meg is erőszakolták – állította. Az első filmről is azt állította, véletlenül nyilvánosságra került házipornó volt az, bár a Radar utólag kiderítette, volt abban bőven szándékosság. Ahogy Abraham fogalmazott: "Sötét idők voltak azok".

Frissítés: Közben Abraham közölte: nem járult hozzá a második felvétel közléséhez, úgy tűnik, mégsem akarja ezt a pornó dolgot.