A plágiumbotrányba belebukott színész még mindig bármit megtenne, hogy vele foglalkozzanak, annak ellenére, hogy Twitteren bejelentette, visszavonul. Ehhez képest a Berlinálén kiviharzott új filmje sajtótájékoztatójáról, a vörös szőnyegen pedig egy papírzacskót húzott a fejére, amire az volt írva: I am not famous anymore – azaz, többé már nem vagyok híres. Sajnos még ez sem volt elég eredeti húzás tőle, hiszen egyszer már eljátszotta, igaz, akkor még üzenet nélkül.

A nyilvánvalóan az idegösszeomlás szélén álló Shia Labeouf Lars von Trier A nimfomániás című filmjének sajtótájékoztatóján egy újságíró kérdésére egy híres francia focistától kölcsönvett idézettel válaszolt: "A sirályok azért követik a halászhajót, mert azt hiszik, heringet dobnak majd a vízbe". Köszönöm szépen! – mondta, és elhagyta a helyszínt. Ha mindezt videón is látni szeretné, a TMZ jóvoltából megteheti.

És az igazi móka csak alig egy órával később , a már fentebb említett módon kezdődött. Erről szerencsére fotónk is van. Nagyon várjuk a színész következő lépését, és nagyon drukkolunk neki a felépüléshez.