A félrelépő francia elnök okozott gondot Obamáéknak

mm
2014.02.10. 15:32

Két év után Barack Obama, az USA elnöke a napokban state dinnert, egy nagyszabású, elegáns fogadást tart annak apropójából, hogy az USA-ba látogat François Hollande, Franciaország elnöke – írja a Gawker. Hollande viszont nem várt problémákat okozott a szervezőknek. A francia elnök néhány hónappal ezelőtt megcsalási botrányba keveredett, aminek az lett a vége, hogy szakított addigi élettársával, Valerie Treiweiler-vel. Viszont mire szakított, az Obama-féle vacsora szervezői már kinyomtatták a hivatalos meghívókat, amiken rajta volt, hogy Barack és Michelle Obama François Hollande és Valerie Treiweiler tiszteletére szervei a vacsorát. Ezért vissza kellett vonni minden meghívót, és újakat írni. Hollande egyedül érkezik az eseményre, ami további problémákat vet fel. Ilyenkor hagyományosan a first lady, Michelle Obama szórakoztatja a vendégül látott államfő feleségét, ami most értelemszerűen elmarad majd. Ahogy lehet, hogy elmarad a szintén kötelező tánc is, lévén Hollande táncpartner nélkül érkezik. A szervezők azzal is bajban vannak, hogy partner híján kit ültessenek Holland mellé. A vacsora elvileg kedd este lesz, szóval már nem kell sokat várni, hogy megtudjuk, hogyan oldották meg a protokollproblémákat.