A VV6 egyik legdurvább balhéja zajlott le, természetesen Iza részvételével, az áldozat Aurelio volt. Iza szerint a Való világ jót tehet a modellkarrierjének, ami miatt Aurelio kiröhögte, ami miatt persze nagyon felháborodott a sírós szájhős. Ez először persze a sírást jelentette, mert Iza még az apját is a szájára vette. A gátlástalan ordibálásból egymás tudásának pocskondiázása volt a legjobb, ahol kiderült, hogy Izának nincs érettségije, Aurelio hat évig szenvedett az érettségiért, Iza szar modell, Aurelio pedig szar focista. A legmegdöbbentőbb az volt, hogy Iza ezek után este kihívta Aureliót a nyugiszobába, ahol a férfi a lényegre is tért: “Nem csókolózunk?” – tette fel a nagy kérdést. Bár Iza azt nem akart, azt bevallotta, hogy bár belsőre Krisztiánhoz vonzódik, de szexuálisan ő nála a befutó. “Ha te úgy állnál hozzám, és azt látnám, hogy te bizonyítani akarsz, akkor lehet, hogy lenne nálam esélyed” – fektette le a szabályokat a nő, aki hivatalosan a legjobb nő a villában, de gyakorlatilag soha nem akarta igazán felszedni még senki. Egyébként csókolózni is akart volna, de ő erkölcsös, és nem nézte jó szemmel, hogy Aurelio Teóval tette ezt korábban. Mert ugye ilyen egy buli a villában.

Dávid még mindig nem hajlandó lejönni Cuki Zsófiról, ezért gyorsan megemlíti neki, hogy Aurelio egy féreg, szemben vele, aki mindenkivel tisztességes. A Simon helyére bejutott srác egy hét alatt kezdett el úgy viselkedni, mintha már gyerekkori ismerősök lennének a lánnyal: “Akármennyire is nagy udvarlásban vagyok, azért még nekem is meg kell ismerjelek annyira, hogy ez ennél komolyabbra forduljon” – mondta a férfi, aki azt azért nem írta körül, pontosan mi van most, Zsófi pedig szokása szerint nem is tudott mit reagálni a szokatlanul hosszú tőmondatokban. Pedig a sárm az megvan, nézzék csak!

Ami még volt

  • Dávid azt mondta, hogy vidéki, de városi flashben van. A játékra azért jelentkezett, mert akar egy autót.
  • Aurelio nagyon büszke volt rá, hogy ő is elkezdett tktikázni azzal, hogy Dávid kérésének megfelelően őt küldte ki párbajozni. Most megmutatta, de többé nem csinálja, mert szívből akarja csinálni a dolgokat. Meg valószínűleg a taktikát sem érti, igazából mi sem.
  • A taktikára Zsófi is nagyon büszke, bár fogalma sincs neki sem, miért járt azzal jól Dávid, hogy magára rakatta a jeleket. Zsófi csak azt nem tudja, hogy Dávid róla csak úgy nyilatkozik a háta mögött, hogy elflesselget magának, mert nem kell komolyan venni.
  • A villa legrosszabbul helyezkedő embere már hivatalosan is Krisztián, akit már két ember sem hívott meg a bulijába, ezért neki Vikivel a hálószobában kellett beszélgetnie, ameddig a többiek a konyhában piáltak.

Mondja el a gondolatait itt!

Kövessen minket a Facebookon is!